OTTHON. ESTE.
Maugli tizenegyéves
Néhány évvel ezelőtt, amikor még Maugliról nem mondtuk, hogy autista, volt egy olyan hiedelmünk is, hogy nem hall minket, ezért nem figyel ránk és a nevére sem. Illúzió volt, ma már két, hatvancentis, vastag falon keresztül is meghallja a lépcsőházból beszűrődő zajokat. A zajok keveredhetnek a gondolataiban pörgő cselekményekkel. Vannak zörejek, zajok, amik láthatóan – befogja a fülét, vagy szorongani kezd – zavarják, a gondolatmix talány.
MAUGLI
(Ül a nappaliban, olvas, de látszik, hogy másra koncentrál. Feszült. Emelt hangon.)
A furcsa szomszéd azt mondta, hogy Maugli azt mondta, hogy mássz be a csőbe.
APA
(Nyugtatja MAUGLI-t.)
Maugli, biztos, hogy jól hallottad?
MAUGLI
(Tovább fokozza.)
A furcsa szomszéd gyerek mondott ilyet, hogy Maugli itt van a tánc.
APA
Maugli, szerintem nem mondott ilyet.
MAUGLI
Itt furcsa szomszédok vannak.
APA
Miért furcsák?
MAUGLI
Mert tönkre teszik az életemet.
APA
Aha. (Próbálja megérteni.) Hogy teszik tönkre?
MAUGLI
Kiabálással.